2013. április 27., szombat

4.rész. Én is érzek irántad valamit!

Zayn szemszöge.*
Mikor Amanda felment a szobájába elkezdtem gondolkodni. Nagyon rossz volt így látnom Amandát hogy újra ki akart vele kezdeni egy féreg. Bűntudatatom van még mindig hogy nem voltam ott már az elején. De Amanda azt mondta hogy nem tehetek róla aztán megölelt. Igen az ölelés..először kicsit meglepődtem , hogy megölelt de aztán én is visszaöleltem. Liam mondta , hogy Amanda nem akar kapcsolatot egy ideig senkivel de úgy érzem kezd engem megkedvelni , és én is őt , és ki tudja. Lehet lesz belőle valami!..
Néhány héttel később.*
Amanda szemszöge.*
Pár hát telt el azóta , hogy a fiúkkal élek együtt. Igazából nagyon jól elvagyunk együtt , mindig kitalálunk valamilyen programot. Most a fiúk interjún vannak kivéve Zayn. Elkapott valamilyen vírust és most a szobájában van , Danielle-nak pedig el kellett utaznia Manchester-be mivel táncfellépése lesz , Eleanor pedig a családjával van , és így csak Zayn és én vagyok itthon. Én épp a szobámba voltam és a legjobb barátnőmmel beszélgettem. Kérdezte hogy , hogy vagyok és hogy szeretem e Londont és persze amit mindig meg szokott kérdezni van e már fiú aki tetszik. Igazából Zayn nagyon bejön de nem hiszem hogy tetszenék neki , meg amúgy is jobb ha kerülöm a kapcsolatokat. Erre persze a barátnőm megírta hogy ha igazán tetszik próbáljak vele kapcsolatot találni. Én erre írtam egy 'oké majd meggondolom'-ot aztán hirtelen valaki kopogott ezért ajtót nyitottam.
-Szia Amanda.-köszönt Zayn.
-Szia Zayn.-mondtam mosolyogva.
-Bejöhetek?-kérdezte.
-Persze gyere csak.-mondtam majd beljebb jött és leült az ágyamra.-Mit csinálsz?-kérdezte.
-Csak a barátnőmmel beszélgettem.-mondtam mire Zayn a laptopom felé nézett , és én hülye mikor ajtót nyitottam nem zártam be a beszélgetést és így tisztán el tudta olvasni az egész beszélgetést! Én gyorsan írtam a barátnőmnek hogy most mennem kell majd kijelentkeztem és lecsuktam a laptopom.
-Szóval bejövök neked?-kérdezte Zayn nagy mosollyal az arcán és felém nézett. Én a földet bámultam és éreztem hogy elpirulok.
-Ugye tudod hogy nem szabad más üzenetét elolvasni.-mondtam kis idő után , majd rá néztem.
-Bocs de ezt most muszáj volt és részben rém is tartozik.-mondta még mindig nevetve.
-Ne röhögj Malik!-szóltam rá majd abbahagyta.
-De tudod..talán Zaynnek is bejössz.-súgta fülembe mire kirázott tőle a hideg.
-Zayn most menj ki kérlek!-mondtam majd az ajtó felé mutattam mire ő kisétált. Nem hiszem el! Minek kellett megtudnia?! És lehet bejövök neki? Igazából örültem is mivel bejövök neki , de nem is mivel tudja. -Jobb lesz ha ezt megbeszélem vele.-gondoltam magamba majd lementem a nappaliba ahol Zayn volt , de sajnos nem tudtam vele most megbeszélni mivel megjöttek a többiek. Na mindegy akkor majd később.
-Sziasztok!-köszöntöttem a többieket mikor leértem a nappaliba.
-Szia Amanda!-köszöntek vissza szinte egyszerre.
-Milyen volt az interjú?-kérdeztem.
-Mint a többi.-mondta Niall majd a hűtő felé vette az irányt és keresett valami kaját. Ez jellemző volt rá.
-Értem.
-Amúgy mit csináltok ma?-kérdezte Harry.
-Én elmegyek a Nando's-ba és eszek valamit majd megnézek a moziba valami filmet.-mondta Niall teli szájjal.
-Most komolyan Niall? Képes vagy még a Nando's-ba is elmenni?-kérdeztem meglepetten.
-Igen!
-Hát jó.
-Én megyek Eleanorhoz és a szüleihez mindjárt.-mondta Lou.
-Én pedig Harryvel és Andyval elmegyünk bulizni. Ha nincs semmi gondod te is eljöhetsz velünk.-ajánlotta fel Liam.
-Köszi Liam de majd máskor most más dolgom van.
-Oké te tudod. És te Zayn? Jobban vagy már?-kérdezte Liam Zaynt.
-Hát még mindig rosszul vagyok úgyhogy ma inkább itthon maradok.-mondta Zayn.
-Oké akkor jobbulást Zayn.-mondta Hazza.
A délután elment ahogy. Niall nemrég elment a Nandosba , Louis Elanorhoz és a szüleihez , Liam és Harry meg Andyvel bulizni úgyhogy Zaynel megint ketten maradtunk így itt volt az alkalom. Igazából nagyon féltem de meg kell hogy beszéljem vele. Már este volt és a ház üres volt. Csak én meg Zayn. Először bementem a szobájába de nem volt ott ezért lementem a konyhába. Ott volt és a telefonját nyomkodta és nem volt rajta póló...meg kell mondani nagyon jó teste van! OKÉ! Vissza  a valóságba!
-Zayn beszélhetnénk?-kérdeztem félénken majd lesétáltam a lépcsőről ő pedig felállt.
-Igen?-kérdezte majd a szemembe nézett a gyönyörű barna szemeivel.
-A délutáni dologról lenne szó.. szóval én lehet hogy..vagyis izéé..talán tényleg..-beszéltem össze vissza mire ő megpróbálta befejezni a mondatom.
-Teljesen oda vagy értem?-kérdezte mosolyogva.
-Azt azért nem mondanám , hogy teljesen.-válaszoltam majd én is elmosolyodtam.
-Oké akkor csak egy kicsit.. Be kell vallanom nekem is bejössz.-mondta Zayn majd közelebb jött hozzám és megfogta a kezem mire elmosolyodtam újra.
-Akkor most hogy legyen tovább?-kérdeztem majd a szemébe néztem , mire ő nem szólt semmit csak egy apró csókot nyomott az ajkaimra amin nagyon meglepődtem de utána egészen tetszett a helyzet. Beleremegtem a csókunkba de éreztem hogy Zayn is.. Kis idő után elváltak egymástól ajkaink.
http://weheartit.com/entry/59701266/via/BeLikeaBoss (nyissátok meg.)
-Zayn...-mondtam nevét remegve.
-Igen?
-Ígérd meg nekem , hogy te..-folytattam volna de ő közbe szólt.
-Én soha nem tudnálak téged bántani!-mondta majd felemelte az állam. Mintha az előbb a gondolataimba olvasott volna!
-Honnan tudtad , hogy ezt akartam mondani?-kérdeztem.
-Éreztem.-mondta majd elmosolyodtunk mindketten majd Zayn szorosan átölelt. Nagyon jó érzés volt , éreztem , hogy nála biztonságba leszek , és hogy vigyázni fog rám!


Sziasztok meghoztam az új részt remélem tetszett! :) Léci komizzatok és majd nemsokára új részt hozok.:)

2 megjegyzés: