2013. április 19., péntek

1.rész Új élet.

Sziasztok! :) Meghoztam az első részt a blogomba. Remélem sokan fogjátok olvasni és remélem tetszeni fog! :)



Amanda Payne vagyok 19 éves. Igen az az Amanda Payne akinek a bátyja a híres Liam Payne az egyik One Direction tag. Eltekintve attól , hogy egy híres embernek vagyok a húga attól még nyugis életet élek. Nem vagyok az a fajta lány aki szeret buliba menni , vagy pasit fogni magának. Ez mind azért van mivel 17 évesen volt egy barátom , Yoshnak hívták. Jöttünk haza egy házibuliból és mikor ágyba mentünk volna ő azt akarta , hogy feküdjek le vele de én mondtam , hogy erre még nem vagyok kész. Yosh ennek nem örült és felpofozott , majd erősen megszorította a kezem és az ágy felé húzott. Én próbáltam ellenkezni és szerencsére kiszabadultam a karjai közül , majd Yosh elkezdte az arcom ütögetni annyira , hogy már lila foltok voltak az arcomon. Szerencsére Liam otthon volt ezért meghallatta ami odafent történt , és egyből hívta a rendőrséget. Nos és így történt , hogy SOHA TÖBBÉ egy pasit sem fogok a közelembe engedni! Mindig mikor visszagondolok erre a fájó emlékre elkap a sírás. De azóta próbálom elfelejteni de nem megy. Most egy új helyre költözök egy kis időre (vagyis nem nagyon mondanám újnak). Anyáékkal Londonba költözünk , hogy jobban együtt tudjunk lenni Liammal , ezért úgy döntöttünk míg anya , és apa költözködik addig én Liamnál és a többi bandatagnál fogok lakni. Igazából még soha nem találkoztam velük ami egy kicsit furcsa mivel Liam már régóta bandatag.Na de mindegy..Szóval Liamékhez költözök és addig ott is maradok míg nem végeznek apuék a költözéssel. A pakolással már végeztem és épp a kocsiban ülünk hogy elérjem a repülőm. Nemsokára elértünk a reptérhez majd elbúcsúztam anyától és apától.
-Vigyázz magadra kicsim , nemsokára mi is megyünk!-mondta anya majd szorosan megölelt.
-Nyugi anya vigyázok magamra de ti is vigyázzatok!
-Úgy lesz!-válaszolt apa majd ő is megölelt. Lassan felszálltam a repülőre majd útnak indultam Londonba. Nem tudom milyen életem lesz ott , de remélem minden jobb lesz mint itt.. Talán Londonba majd elfelejtek mindent ami 17 évesen történt velem de nem hiszem..

Liam szemszöge.*
Nagyon izgultam a mai napon , mivel ma jön hozzánk Amanda. A fiúk még nem tudják hogy mi történt vele 17 évesen de azt hiszem el kell nekik mondanom , még mielőtt valamelyikőjük kikezdene Amandával.
-Srácok gyertek ide egy kicsit!-kiabáltam fel az emeletre.
-Megyünk!-szólt Niall.
-Szeretnék veletek beszélni.-mondtam.
-Miről szeretnél?-kérdezte Eleanor.
-Amandáról. Ugye ma jön hozzánk de van valami amit tudnotok kell róla.
-Mi lenne az?-kérdezte Harry.
-Tudjátok még 17 éves volt mikor volt egy barátja Yosh. Épp jöttek haza egy házibuliból mikor felmentek a szobába és Yosh azt akarta , hogy Amanda feküdjön le vele , de ezt persze Amanda nem akarta ezért Yosh megütötte majd Amanda ki akart futni , de nem tudott és Yosh megverte őt. Én szerencsére otthon voltam , és még időben felmentem majd hívtam a rendőrséget , aztán Yosht elvitték , majd Amandát pedig elvittem az orvoshoz.-magyaráztam a fiúknak. Nagyon nehéz volt ezt az egészet elmondanom mivel engem is nagyon megrázott ez az időszak.
-Istenem ez szörnyű.-mondta Louis halkan.
-és Amanda hogy viseli ezt az egészet?-kérdezte Zayn.
-Még mindig nagyon össze van törve de próbálunk mindenben mellette állni úgyhogy remélem minél előbb túl lesz rajta. Ezért mondtam el mivel nem szeretném ha kikezdenétek vele. Vagyis ne értsétek félre de legyetek vele óvatosak.
-Persze nyugi Liam számíthatsz ránk.-mondta Niall majd egy biztató mosolyt küldött felém.

Amanda szemszöge.*
3 óra után végre megérkeztem Londonba.Nagyon izgultam már hogy hogy fognak fogadni... Mikor leszálltam a repülőgépről Liam , és Danielle már várt. Odafutottam hozzájuk majd megöleltem őket.
-Amanda már nagyon hiányoztál!-mondta Liam boldogan.
-Annak örülök! Amúgy ti is nagyon hiányoztatok!-mondtam majd újra megöleltem őket.
-Menjünk haza a többiek már várnak minket.-mondta Danielle.
-Oké.válaszoltam. Ja igen Danielle pedig Liam barátnője akit már régóta ismerek. Nagyon jó vele beszélgetni és nagyon szeretem. Ő segített félig túltenni magamon a Yosh-os ügyet.. Miközben gondolkodtam beszálltünk Liam kocsijába majd elindultunk a jelenlegi otthonomhoz. Úgy 15 perc után meg is érkeztünk , majd kipakoltuk a bőröndjeimet , és bementünk a házba. Nagyon nagy volt a ház , emeletes és volt az udvarnál egy nagy medence is. Beértünk a házba majd Liam felszólt a többieknek , hogy jöjjenek le. Ők igy is tettek lejöttek majd bemutatkoztunk egymásnak , és Danielle mag Eleanor felajánlották , hogy megmutatják a szobámat , és segítenek kipakolni. Én bólintottam egyet majd feljöttek , és bevezettek a szobámba, Nagyon tetszett egyszerű volt és a berendezés is elnyerte a tetszésemet.

 -Nos akkor kezdjünk el pakolni.-mondta Danielle. Mi Eleanorral bólintottunk egyet majd bementünk a szobába és elpakoltuk a ruháimat a szekrénybe és közben beszélgettünk.
-És amúgy tetszik a szobád Amanda?-kérdezte Eleanor.
-Igen nagyon szép a berendezés és a színe is!-mondtam majd Eleanorra mosolyogtam aki visszamosolygott. Kedves lánynak tartottam Eleanort , bár igaz csak pár perce találkoztunk de jó volt vele beszélgetni. Miközben beszélgettünk végeztünk a pakolással , majd lementünk a többiekhez akik a nappaliba voltak.
-Sikerült kipakolni?-kérdezte Liam.
-Igen , és nagyon tetszik a szoba köszönöm!-válaszoltam majd Liam rám mosolygott mire én is rá , majd leültünk kicsit beszélgetni és én úgy döntöttem elmegyek lezuhanyozni mivel már eléggé fáradt voltam. Danielle megmutatta hol van a fürdő , én megköszöntem neki majd mikor végeztem felvettem a pizsomámat , elköszöntem a többiektől és elmentem aludni. Igazából örülök hogy végre Liammal lehetek és a többiek is nagyon rendesek velem úgyhogy szerintem el leszek velük!



Ennyi az első fejezet. Remélem tetszett és kapok komikat! :) A következő rész lehet hogy holnap lesz de még nem biztos! ADDIG IRATKOZZATOK FEL ÉS KOMIZZATOK SOKAN! :)<3

3 megjegyzés: