2013. június 19., szerda

9.rész Erősnek kell maradnunk.


Sziasztok , meghoztam az új részt remélem tetszeni fog!:)



Mikor az orvos kijött a kórteremből , mindannyian odarohamoztunk hozzá majd egyből kérdőre vontuk.
-Mi van Amandával jól van ugye?-kérdezte Liam reménykedve mire az orvos vett egy nagy levegőt.
-Maguk a hozzátartózói?-kérdezte.
-Igen én a testvére vagyok.-mondta Liam.
-És a többiek?
-Zayn a barátja a húgomnak-mutatott rám Liam.-A többiek pedig a barátaink.
-Rendben akkor jöjjön velem , maguk pedig kérem maradjanak itt.
Az idő gyorsan telt mégis úgy éreztük , mintha megállították volna. Niall nem bírt magával folyton mozgolódott a széken és a sírás kímélte. Louis úgy volt mint mikor megjöttünk a kezei az arcába volt temetve , Harry ült a széken és nézte bánatosan a fehér falat , én pedig a falnak támaszkodtam és engem is a sírás kímélt , Eleanor pedig ugyan úgy volt mint Harry. Szörnyű volt belegondolni , hogy mi jön majd ez után. Belegondolni sem tudtam , hogy mi lesz ha tényleg baj lesz. Hogy fogunk rajta segíteni? Mi lesz ha teljesen elfordul tőlünk? Én abba beleőrülnék! Miközben törtem a fejem hirtelen észrevettük , hogy Liam jön felénk könnyes szemmel.
-Mit mondott az orvos?-kérdeztem félve. Liam először nem szólt semmit , majd nyelt egy nagyot és belekezdett.:
-Az orvos azt mondta , hogy..kevés az esélye , hogy felépüljön. Agy rázkódása  volt , és most...
-Mondd már Liam!-vágtam közbe.
-Most kómába van!!! Lehet hogy amnéziás lesz ha felkel!-mondta idegesen majd elkezdett zokogni.
-NEM EZ NEM LEHET IGAZ!-törtem ki magamból majd én is elkezdtem sírni.
-Ez az egész az én hibám!-mondta idegesen Louis.
-Ugyan már Louis annak a hibája volt aki veletek ütközött! Hidd el minden rendben lesz!-mondta Harry megnyugtatás képpen.
-Szóltál már a szüleiteknek Liam?-kérdezte Eleanor.
-Nem ha megtudják ki fognak borulni. De mindenképp el kell mondanom nekik.
-És be lehet hozzá menni?-kérdezte Niall.
-Nem tudom azt sajnos elfelejtettem megkérdezni.-mondta Liam.
Mindenki csak nézte a korház falait és senki nem szólt senkihez. Majd hirtelen megláttam Amanda orvosát és odamentem hozzá.
-Elnézést. Be lehet menni Amandához?
-Igen , de csak 5 percre! Döntsék el hogy ki akar bemenni.
-Rendben és köszönjük!-megköszöntem az orvosnak majd odamentem a fiúkhoz.
-Nos akkor ki menjen be?-kérdeztem. Ők nem szóltak semmit de a fiúk és Eleanor is rám nézett.
-Menj be hozzá Zayn.
-De gondolom te is be akarsz menni.
-Igen de akkor én majd bemegyek hozzá holnap.-mondta Liam majd egy kisebb mosolyt varázsolt az arcára mire én bólintottam egyet és benyitottam a kórterembe. Mikor megláttam újra elkapott a sírás. Szörnyű volt őt így látni gépekre volt kapcsolva és kómába volt. Leültem egy székre majd megfogtam a kezét.
-Istenem bárcsak ne veled történt volna ilyen! Nem akarlak elveszíteni Amanda! Megígértem neked és magamnak is , hogy én mindig melletted leszek történjen bármi is!-lehet hogy nem tudta , hogy mit mondtam neki de muszáj volt elmondanom. Hirtelen bejött az orvos és mondta , hogy letelt az öt perc. adtam Amandának egy puszit majd kimentem a kórteremből. A fiúk látták rajtam , hogy milyen most a kedvem és nem kérdeztek semmit , úgy is tudták mit mondtam Amandának. Viszont Elenor odajött hozzám és megölelt.
-Minden rendben lesz Zayn de most erősnek kell lenned!-mondta Eleanor bíztatás képpen.
-Tudom! Köszönöm!
Az orvosok azt mondták , hogy jöjjünk haza , ma már úgysem tudnak semmit mondani. Hajnalba értünk haza mindenki fáradt volt de mégsem akart senki sem aludni.
-Felhívtam anyáékat.-mondta Liam.
-És mit mondtak?kérdezte Niall.
-Nagyon ki voltak.  Azt mondták , hogy holnap mindenképp bemennek a kórházba hozzá.
-Értem.-mondta -Niall.
-Én viszont most felmegyek.-monda Liam majd fel is ment a szobájába.

Liam szemszöge.*
Mikor az orvossal beszéltem lehetetlen volt felfogni amit mondott. Nem hittem el , hogy Amanda lehet , hogy nem fog felkelni vagy amnéziás lesz. Azt hittem , hogy ez az egész csak egy rossz álom de tévedtem. És a legrosszabb az volt az egészben , hogy nem tudunk rajta segíteni.
Másnap reggel.*
Este nem aludtam semmit , folyton csak azon gondolkodtam , hogy mi lesz Amandával , de szerintem a többiek is így voltak vele. Gyorsan átöltöztem majd lementem a többiekhez ők már ott voltak.
-Jó reggelt..aludtatok valamit?-kérdeztem.
-Semmit.-válaszolták egyszerre.
-Én sem tudtam. De akkor indulhatunk?
-Igen.-válaszolt Louis majd elindítottuk a kocsit és elindultunk a kórház felé. Mikor odaértünk felmentünk a második emeletre ahol Amanda volt. Anyáék is ott voltak. Szörnyen festettek anya teljesen összeomlott , apa próbált erős maradni de ahogy láttam neki sem ment nagyon. Anya mikor észrevette , hogy megjöttünk egyből odajött hozzám és szorosan átölelt. Amanda orvosa is ott volt , ezért bemehettünk hozzá. Most én és anyáék mentünk be hozzá.
Zayn szemszöge.*
Míg Liam és a szülei bementek Amandához addig mi kérdőre vontuk az orvost.
-Dr.Úr mi van Amandával?-kérdezte Harry.
-Még mindig nem ébredt fel , de ha megtudunk valamit azonnal szólunk , tegnap csináltunk nála egy kivizsgálást és az állapota azt mutatja , hogy nagy az esélye hogy felébred.-mire kimondta az orvos , hogy lehet hogy felébred mindenkinek nagy mosoly terült el az arcán , de aztán eszembe jutott az amnézia.
-És mi van az amnéziával?-kérdeztem , mire mindenkinek eltűnt a mosoly az arcáról.
-Azt csak akkor fogjuk megtudni , ha majd felébred.
-Értem köszönjük.
Miután beszéltünk az orvossal kijöttek Liamék is. Az anyukájának csak úgy folytak a könnyei és látszott rajta , hogy nincs jól , az apukája próbált erős maradni de ő is elejtett néhány könnycseppet Liam pedig szörnyen festett.
-Zayn beszéltetek az orvossal?-kérdezte Liam miután egy kicsit sikerült összeszednie magát.
-Igen és azt mondta lehet , hogy nemsokára felébred!
-Tényleg?!-kérdezte Liam kis mosollyal.
-Igen!-mondtam mire nekik is mosoly terült el az arcukon. Hirtelen hallottuk hogy csörög valakinek a telefonja. Harrynek csörgött.
-Rendben megyünk.-szólt bele a telefonba majd lerakta.
-Srácok hívott a menedzser be kell mennünk.-mondta Harry mi pedig elköszöntünk Liam szüleitől és elmentünk.
                                                                  ***
Mikor megérkeztünk Richard behívott minket.
-Hallottam fiúk a írt ami Amandával történt nagyon sajnálom , de muszáj megbeszélnünk mi lesz ha nem épül fel.-mikor kimondta Richard nagyon ideges lettem. Mi az ha nem fog felépülni?!
-Mi?! Mi az ha nem épül fel?! Igenis fel fog épülni!!-törtem ki magamból.
-Zayn most a banda sorsáról van szó!-mondta Richard.
-Ha Amanda nem fog felépülni én kiszállok!-jelentettem ki mire mindenki rám nézett kivéve Liam.
-Én is. Ha tényleg nem épül fel én nem tudom..nem tudnák a munkámra koncentrálni.-mondta Liam.
-Figyeljetek fiúk tudom , hogy most nagyon rossz most mindenkinek de én azt mondom , hogy addig ne hozzatok döntést míg nem derül ki hogy mi lesz Amandával.-jelentette ki Richárd és egy részben igaza is volt.
-Rendben de nekünk most mennünk kell.-mondta Harry majd elköszöntünk és visszamentünk Amandához. Eleanor épp bent volt nála. Mikor látta , hogy megjöttünk kijött hozzánk.
-Mi van vele?-kérdezte Louis.
-Még mindig nem ébredt fel.-jelentette ki Eleanor bánatosan.-Miért hívott be titeket Richard?-kérdezte.
-Hát hogyha nem épülne fel Amanda mi lesz a bandával.
-És? Hogy döntöttetek?
-Ha nem épül fel feloszlunk.-jelentette ki Harry.
-Sajnálom. De a remény hal meg utóljára. Én tudom hogy fel fog épülni!
-Reménykedjünk.-mondtam. Hirtelen hallottuk , hogy valaki jön felén Danielle volt.
-Hallottam ami történt. Nagyon sajnálom!-jött oda Danielle majd megölelte Liamot , majd engem is.
-Erről az egészről én tehetek!-mondta Louis majd újra sírni kezdett.
-Louis! Hidd el nem tehetsz róla!-mondtam majd leültem mellé.
-Miért nem én?! Miért nem velem történt meg? Nem Amandával kellett volna annyi rossz érte már!
-Louis most erősnek kell lennünk! Vagy külömben nem tudunk majd neki segíteni.-jött oda Liam.
-Igazatok van össze kell szedni magunkat vagy nem fogunk neki tudni segíteni.-mondta majd letörölte a könnyeit.
-Be lehet most menni hozzá?-kérdezte Niall.
-Igen azt mondta az orvos.-válaszolt Eleanor.
-Akkor én bemegyek.-mondta Niall.
-Én is jövök.-szólt utána Harry.
Niall szemszöge.*
Mikor bementünk Harryvel némán álltunk az ágya mellett. Mindketten meg voltunk ijedve. Mintha nem is Amanda lett volna. Szörnyű volt így látni és egyenlőre nem tudtunk neki segíteni.
-Én..ezt nem bírom.-mondta Harry majd kiment a kórterméből.

Mikor Harry kiment én még maradtam. Leültem a székre. Először nem tudtam mit csinálni csak néztem őt. Nagyon bántott , hogy ennyi szenvedés éri az életben.  Én sem bírtam tovább maradni , ezért én is kimentem.
Zayn szemszöge.*
Harry könnyes szemmel jött ki hozzánk , láttuk rajta , hogy nagyon megviseli ahogy minket is. Később Niall is kijött könnyes szemmel.
-Szerintem menjünk haza srácok ma már úgysem tehetünk mást.-mondta Louis mire bólintottunk majd hazamentünk. Daniellet hazavittük majd elköszöntünk tőle.
-Köszönjük Danielle , hogy eljöttél! Sokat jelent!-mondtam majd megöleltem.
-Rám bármikor számíthattok!-mondta majd kiszállt a kocsiból.
1 héttel később.*
Egy hét telt el azóta , hogy Amanda kórházban van. Azóta még mindig kómában van. Nekünk pedig folytatni kellett a munkát. Ma lesz egy koncertünk is és már az arénába vagyunk. Mindenkinek vörösek a szemei a sírástól és a fáradtságtól. Anyáék is eljöttek Amandát meglátogatni és őket is nagyon megviselte ami történt. A rajongók próbálnak minket bíztatni , hogy legyünk erősek , ahogy Eleanor , és Danielle is, de nem nagyon megy. Nem volt olyan nap hogy nem sírtam volna Amanda miatt. Szegény annyit szenvedett már , de remélem ha felépül minden rendbe jön. A koncert elkezdődött. Most egészen más volt mint szokott. Próbáltunk néhányszor mosolyogni de nem nagyon ment. Mikor vége lett a koncertnek egyből visszamentünk Amandához. Az orvosa éppen bent volt nála.


Hát remélem tetszett ez a rész is, és arra kérnélek titeket , hogy többen is írjatok komikat mivel sokat dolgoztam vele és jól esne ha többen is írnátok.:)

4 megjegyzés: